Beszámoló

Pizolit túra, Cseh-Paradicsom, Jicin
2003. november 7-9.

Beszámoló

www.pizolit.hu

Résztvevők: Barna Viktória, Benedek Judit, Horváth Melinda, Kovács Zsolt, Luca, Laczkovich Rita, Laczkovich Tamás + Sully, Láng András, Simon Csaba, Sztreha Attila



Beszámoló

Előzmények

Ezt a Pizolit-túrát nagy várakozás előzte meg mindenki részéről. Októberben érkezett a törzsutasok részére (mostanra már szinte mindegyikünk törzsutas lett) a körlevél, hogy az egyesület jubileumi túrát szervez, ez lesz az ötvenedik kirándulásuk! Cél ezúttal a Cseh Paradicsom, jó messze Magyarországról. Persze nagyon belelkesedtünk és már alig vártuk a novembert, közben meg (főleg az október Lorenz-hágó túra után) imádkoztunk a jó idő után.

November 7, péntek

A leküzdendő 530 km miatt a szokásosnál korábban, délután 3 órakor találkoztunk a Népligetnél. Effike is kikísért minket. Az LSZK-tagoknak kis meglepetéssel szolgáltunk, ugyanis megújult formájú tagsági igazolványt kapott mindenki (időjárásálló borítás, névjegykártya méret). Új tagokat is avattunk, nevezetesen a jelen lévők közül Vikit, AntiZsét és Macit! Borsnak pedig beszálláskor megmutattuk Sullivan ügynök új útlevelét, ami nagy sikert aratott.

Időben elindultunk a kényelmes MAN-busszal, nagyrészt az első fertályban elhelyezkedve. Már a kezdetekkor is jó hangulat uralkodott társaságunkban, Tamással az élen, aki Sullyt táncoltatta. Majd megnéztük a „marha izgalmas” Jelek c. filmet Mel Gibson főszereplésével, közben egy határátkelés is történt. Szlovákián gyorsan áthaladtunk, mindössze egy óra volt az egész. A csehországi részt is leküzdöttük valahogy, az ügyesebbek végigaludták.

Éjfél-1/2 1 körül érkeztünk meg a Jicín város közeli szállásunkra, a Prachov turistaszállóhoz. Az emeleten aludtunk különböző méretű szobákban, a miénk pl. 12 személyes volt, de csak tízen aludtunk benne. Az emeletes ágyak olyan alacsonyak voltak, hogy az alsón nem is lehetett felülni. A szoba berendezése a magyar úttörőtáborokéra emlékeztetett, szürke és fehér négyzetek a mennyezeten, s egyéb szépségek. A szálló fürdőszobailag nem volt túl jól felszerelve, viszont 3 mosdóval is rendelkeztünk a szobában… A kipakolás után már gyorsan ágyba bújtunk, hogy másnap ne legyünk teljesen kómásak a kiránduláson.

November 8, szombat

Fél 9-re szólt a gyülekező a busznál, kicsit később a szokásosnál. Persze így is álmosan botorkáltunk helyünkre. Kb. fél órát buszoztunk a túra kiindulópontja felé, s közben pár érdekességet is halhattunk a Cseh Paradicsomról. Sőt, Molnár Ági egy Rumcájsz-történetet is felolvasott nekünk. Mi eközben nagyon füleltünk, és gondosan felírtunk néhány adatot, ismerve a visszaúton szokásos vetélkedők tipikus kérdéseit. Tamás a túra végére két lapot is teleírt ilyen „fontos” információkkal, hasznosságukban bízva.

A busszal egy kis faluban parkoltunk a Cseh Paradicsom északnyugati határán, majd elindultunk a Maloskalso természetvédelmi területre. (Annyit kell tudni a Cseh Paradicsomról, hogy a tájban elszórtan emelkednek ki a sziklás-homokköves alacsony dombvidékek. Mivel szombatra két félnapos túra volt a program, nem is kellett sok cuccot magunkkal vinnünk, s a nap is olyan szépen sütött, hogy a kevésbé fázósaknak csak egy pulcsit kellett viselniük. Először egy homokkő szikla tetejéről néztünk körbe a szép őszi időben, majd a sziklalabirintusban mászkáltunk fel-alá. A turistajelzésen haladtunk, de itt-ott valaki félreállt fotózni, vagy felmászott egy sziklára. A tornyok általában egyenesek, kicsit szögletesek voltak, s gyakran keskeny hasadék vezetett át kettő között. A falak egy részén látszottak a rétegek, máshol inkább a mélyedések. Az egész csapat nagyon élvezte a sziklarengeteget, Lángos pedig szarvasnak álcázva lépkedett. Dél magasságában sétáltunk vissza a buszhoz, s gurultunk tovább egy másik területre.

A délutáni kirándulás a Muzsky-hegyre vezetett, ahol először rengeteg lépcsőt kellett megmásznunk az erdőben – így már tényleg nem fáztunk! Itt is a homokkő sziklaalakzatok voltak a fő jellegzetességek, közben pedig az élbolyban lévén megtudtuk Borstól, hogy hogyan fedezték fel a területet, illetve hogy milyen túlélőtúrákat szokott a Pizolit szervezni. Nem haladtunk túl gyorsan, sőt az egész kezdett fotóstúrához hasonlítani. A résztvevők közül már a zöme rendelkezik tükörreflexes vagy digitális fényképezőgéppel, így az eredmények jók szoktak lenni. A dombtetőn egy turistaházhoz érkeztünk, ahol egy kicsit ücsöröghettünk és sorban állhattunk a WC-re. Bors sürgette a csapatot, mert tudta, hogy hamarosan besötétedik. Leereszkedés közben a nap egyik fő látványosságát tekintettük meg, egy több toronyból álló kis homokkő sziklabirodalmat, ahol a sziklákba vájt lépcsőkön mászkáltunk fel-alá, egyik kilátópontról a másikba. A sziklák tetejébe korlátokat raktak, s itt látszott is, hogy milyen múlékony a homokkő, lábunknál a pár centi mély homok.

Végül egy faluban kötöttünk ki, ahol hatalmas füst fogadott minket, ugyanis éppen leveleket égettek. Itt egy gyümölcsöskerten vágtunk keresztül, s egy őzet is láttam, amint a bokorban eliszkolt. Az utolsó szakaszt már elég sötétben tettük meg, s a buszhoz érkezvén rögtön indultunk is vissza a szállásra, ahova 1/4 7 körül gurultunk be. Itt az élelmesek már rohantak a kis kapacitással rendelkező zuhanyzó felé, a többiek pedig várhattak a sorukra. Átöltöztünk (már aki), majd 7-kor irány a földszinti étterem, ahol megkaptuk a várva várt vacsorát. Az egyéb szállások rendszerétől eltérően itt mi mentünk a levesért és a főételért (rántott hús ill. rántott borda), így persze sokkal kevesebb jutott a kajából, a fiúk nagy bánatára. Így a vacsorát kiegészítettük még kenyérrel vagy jégkrémmel.

Vacsora után az emberek zöme még lent maradt beszélgetni, kártyázni, sörözni, stb. Mi például a jövő évi programtervet kezdtük összeállítani, egybegyűjtve a 2003-ban elmaradt utakat és az egyéb kiszemelt úticélokat. Nem mondom, szép kis lista kerekedett, amiből persze csak egy része fog megvalósulni. Idővel aztán felvonultunk, mert hát hosszúra sikeredett a nap. Ráadásul sokan közülünk készültek megnézni az éjszaka bekövetkező holdfogyatkozást, amelyre 1-kor indult a lelkes nézőcsapat. Én nem vettem részt benne, csak félálomban hallottam, amint a fiúk és Luca felkeltek, + amikor visszajöttek. Másnap elmesélték a látottakat, és fényképeket is sikerült készíteniük.

November 9, vasárnap

Szombaton este a vacsoránál Bors két lehetőséget vázolt fel a vasárnapi programmal kapcsolatban: a csapat egyik fele kirándulni megy a szállás közelében, a többiek pedig Jicínbe buszoznak várost nézni. Végül olyan sokan szerettek volna mindkét programon részt venni, hogy akaratunk megvalósult. Így reggel korán keltünk, s 1/2 8-kor indultunk túrázni, már a cuccainkat is szófogadóan bepakoltuk a buszba. Majdnem mindenki eljött reggel, Juci viszont a házban maradt a fájós térde miatt. Jól tette, mert rengeteget kellett lépcsőznünk a sziklákban. Mindez a Prachovi sziklabirodalomban történt, amely tényleg a házunk mellett terült el. Először a szombatihoz hasonló alakzatok között jártunk, majd kijutottunk egy homokkő szikla tetejére, ahonnan velünk egy magasságban láttuk a sziklatornyok tetejét, az aljukat pedig elnyelte a mély. Az égiek továbbra is kegyesek voltak hozzánk az időjárást illetően, úgyhogy jól kezdődött a nap, az őszi erdő igazi szépségét mutatta nekünk. A homokkő tornyok a sziklamászók kedvencei, kötél segítségével tudnak felmászni, s a falakon gyakran látni lehet a belefúrt kapaszkodókat, a tornyok tetején pedig egy-egy kis doboz található, benne egy füzet, amelybe a sikeres sziklamászó beírhatja a nevét. Jó, mi? Mi persze nem vállalkoztunk ilyenekre. Lementünk a sziklák aljához, majd át a másik oldalra, s onnan is megcsodáltuk a környezetet. Visszafelé a Császárok útján ereszkedtünk le, nevének eredetét még Bors sem tudta pontosan.

Fél 11-re szépen visszaérkeztünk a turistaszállóhoz, a későn kelők még éppen akkor fejezték be a reggelizést az étteremben. Gyorsan átvedlettünk utcaiba, majd elindultunk a busszal Jicínbe. Itt kb. 1 óránk volt körbenézni, de ez nagyjából elégnek bizonyult. Sajnálatunkra egyetlen Rumcájszos bolt sem volt nyitva (vasárnap lévén), de láttunk néhány kirakatot, ahol szerepelt a „rablócsalád”. Mit lehetett látni a városkában? Szép tornyot, templomot, főteret, ahol csak a pizolitosok császkáltak, romos templomot. Szerencsére az élelmiszerboltot nyitva találtuk, úgyhogy feltölthettük raktárunkat a cseh árukkal (csoki, Becherovka, sajtok…). Közben szomorúan vettük tudomásul, hogy Csehország kb. 30 %-kal drágább Szlovákiánál, mivel mindkét helyen a helyi fizetőeszközben ugyanannyiba került valami, viszont a cseh korona jóval erősebb.

A várost elhagyva megkezdődött a várt program. Még az odaút során Bors meglobogtatott egy pizolitos pólót azzal, hogy azt az ezredik új utas nyeri. Így mi már biztosan tudtuk, hogy nem nyerhetjük meg… Egyenlő esélyekkel indultunk viszont a jubileumi sorsoláson, ahol az utasok közül sokan nyertek Csehország útikönyvet, vagy térképet a Cseh Paradicsomról, s egyvalaki Rumcájsz-mesekönyvvel lett gazdagabb. Ezután kezdődött az 50 kérdéses vetélkedő, ahol az eddigieknél is furfangosabb kérdések hangzottak el, viszont az első tíz kérdés pimaszul egyszerű volt. Na de végül megnyertük a csatát, s öt csapat közül az elsők lettünk! Nyereményünk kivételesen nem a megszokott Disco keksz volt, hanem három mézeskalács Rumcájsz, Manka és Csipiszke formájában. A hazavezető utat sikeresen leküzdöttük valahogyan, a vetélkedővel elég jól telt az idő egy része. A Népligethez is a meghirdetett 9 óra előtt érkeztünk, pedig még előtte is megálltunk 1-2 helyen. Szép élményekkel tértünk haza!

LR